Az pénteki fesztiválindító Szentivánéji munkabemutató után az ország legkülönbözőbb szegleteiből érkező vendégek a pécsi delegáció darabjával kezdték meg a HKBN gerincét adó szombati napot.

A Bóbitások Az ablak című előadásának köszönhetően kávéra sem igazán volt szükségünk, hogy felébredjünk. A színészek olyan intenzitással mozogtak a Háy János szövegekből építkező szituációs gyakorlatokban hogy a körben körülöttük helyet foglaló nézők néhol talán el is felejthették, hogy szépirodalmi alapanyagból készült előadással van dolguk.

A befogadást az is segítette, hogy a szituációk, témafelvetések nem fiktív vagy absztrakt terekből érkeztek hanem saját hálószobáinkból és vasárnapi ebédjeink mellől. A legtöbbünk számára ismerős életképekből, párbeszédekből összefonódó történetet az alkotók úgy állították színpadra, hogy azt nézői oldalról a lehető legtöbb szemszögből vizsgálhassuk meg. A barát elvesztését, a szülők viszonyulását gyerekük önmegvalósítási útjához, a bajban lévő segítését, a tinédzserkori nihilt, a kihasználást és a kihasználtságot, a stigmákat, a tátongó generációs szakadékokat.

Az utóbbi problémacsoport tárgyalása hozta meg az előadás bábos rétegeit. A szülőket illetve az idősebb generáció képviselőit bábfejekkel/kitartott maszkokkal jelenítették meg az alkotók. A későbbi szakmai beszélgetésen ezt a döntést úgy indokolták, hogy az előadás célközönsége számára a felnőtt társadalom sokszor a megjelenített figurákhoz hasonló absztrakt, groteszk világként jelenhet meg. Ez a narratíva könnyen eltolhatta volna a társulat munkáját egy elfogult, egyoldalú olvasat irányába ám szerencsére ezt sikerült elkerülniük.

Az ablak után a szombathelyi Mesebolt Bábszínház Tamás könyve című elődadása következett mely egy súlyos családi titkokat felgöngyölítő nyomozásra hívta a Harlekin közönségét. Annamária és édesapja csonka családként költöznek vissza Magyarországra a második világháborút követően. Annamária a személyes holmik szortírozása közben egy dossziét fedez fel melyben egy olyan családtag képét és leveleit találja akiről korábban nem hallott apjától. A korban a lányhoz közel álló Tamás megelevenedik a színpadon egy arctalan marionett formájában és párbeszédet kezd a lánnyal.

Nagyot vállalt ezzel a projekttel a Mesebolt, hiszen a Hábermann Anna Mária visszaemlékezéseiből készült adaptáció egyszerre kíván kollektív (történelmi) és individuális traumákról, sebekről beszélni. Okos döntés volt azonban Romankovics Edit drámapedagógus és Csató Kata rendező részéről, hogy a hangsúlyokat inkább a problémák személyesebb aspektusai - azaz apa és leánya viszonyának elemzése - felé tolta el. Így a Tamás könyve interaktív történelemlecke helyett inkább azokra a kérdésekre kívánja felhívni a figyelmet a tantermi foglalkozás keretében, hogy milyen traumák, döntések, menekülőutak vezethetnek gyerek és szülő eltávolodásához. Mennyi a szülő felelőssége gyermeke személyiségének, identitásának fejlődésében? Megbocsáthatóak e súlyos élethazugságok ha a féltést hozzuk fel indokul?

Az előadás narratív síkját két drámamódszertani játék szakítja meg melynek funkciója, hogy a közönség kérdéseket tehessen fel a látottakkal kapcsolatban. A játékok közül különösen érdekes volt az előadást lezáró „szoborjáték” melyben a közönség úgy állíthatta be egy (családi) csoportképbe az előadás szereplőit ahogyan azok jövőjét elképzelik. A Mesebolt alkotóinak e játékokkal láthatóan nem az volt a céljuk, hogy minden felmerülő kérdésre választ adjanak hanem hogy ajtót nyissanak az előadásban felvetett problémákról való elmélkedés felé.

Az ebédszünetet követően a debreceni Vojtina Bábszínház előadása következett. A Halak kora - ahogy a fesztivál legtöbb produkciója – osztálytermi előadásnak készült ám ez volt az egyetlen előadás mely az osztálytermi környezetet és annak attribútumait valóban fel is használta a drámajátékhoz. Az osztályterem padjai és székei szerves részét képezték a dramaturgiának, elrendezésük, mozgatásuk mindig a játszók közötti aktuális viszonyokra reflektált. Ám a padoknál is nagyobb szerep jutott az tanulóévek talán legemblematikusabb tárgyának, az iskolatáskának. Lehet vitatkozni azon, hogy a hátitáska tekinthető e klasszikus értelemben bábnak ám az kétségtelen, hogy a Vojtina alkotói hihetetlenül innovatív módon használták fel ezeket a tárgyakat. A hátitáskák tulajdonképpen a darab karaktereinek kivetülései, személyiségeik lenyomatai lettek (minden táska más más szabású és színű volt). Hol megszemélyesítő funkciójukban vannak jelen a színpadon (például amikor egy olyan történetszálat mesélnek el velük mely a dramatikus téren kívül esik) hol pedig hagyományos, hétköznapi szerepükben.

A Halak kora a kreatív és előremutató technikai megoldások mellett tartalmi szempontból is fontos előadás. Izgalmas kérdéseket vet fel többek között az elmúlt évtizedek alatt drasztikus változásokon átesett közoktatás állapotáról, a tanári szerep határairól, a tanári hivatással járó mentális teherről, frusztrációról és felelősségtudatról illetve mindezek fiatalokra gyakorolt hatásáról.

A Bóbita Bábszínház „tragédiája” reveláció erejű élmény volt számomra ugyanis eddig magam sem gondoltam, hogy a bábszínház ennyire kézenfekvő formanyelv lehet Madách művének színpadra állításához. A mai napig nagyon kevés olyan együttállás „csíphető el” bábszínpadokon ahol a bábok és színészek közös színpadi jelenléte dramatikusan ennyire indokolt és hatásos.

Madách művének alapélménye a mozgató (teremtő) és mozgatottak (teremtmények) dialógusa. Miután elkezdődött az előadás – pont e miatt a nagyon egyértelmű vizuális megfeleltetés miatt – minden olyannyira magától értetődően működött, annyira természetesek voltak a formanyelvből adódó megoldások, (pl. a színvátásokat majdnem minden esetben különböző bábtípusok teszik érzékletessé) hogy az esetleges apróbb dramaturgiai vagy ritmikai egyenetlenségek számomra fel sem tűntek (vagy egészen egyszerűen nem érdekeltek). Ezen a ponton azonban érdemes megjegyezni, hogy a Bóbita társulata egészen kivételes összhangban dolgozik, a színészek közötti kohéziós erő nélkül ez a „varázslat” biztosan nem születhetett volna meg. Azt nem tudom megítélni, hogy a TR. (bizonyos számítógépes operációs rendszerekben a tr. a tömörítésre vonatkozó parancs) közelebb hozza e Madách művét a jelenlegi középiskolás korosztályhoz ám abban biztos vagyok, hogy a bábműfajhoz és a színházhoz igen.

A nap végére az élményekkel, impulzusokkal túlcsordult fesztiválozók már kissé talán elcsigázottan ültek be a Harlekin stúdiójába, hogy a vendéglátók Testvérek című előadásával búcsúztassák a szombati napot. Valószínűleg maguk az alkotók sem számítottak arra a kitörően pozitív fogadtatásra amit az előadás ezen a meglehetősen kései órán kapott. A közönség a fáradság ellenére minden apró kis gegre, poénra reagált és felszabadult vidám hangulatban hagyta el a színházat. A kínai népmese bohókás feldolgozása a második nap tökéletes lezárásának bizonyult.

NP 

Május 5-én ünnepélyes megnyitóval rajtolt el az egri Harlekin Bábszínház Kortárs Bábművészeti Napok névre keresztelt programsorozata. A teátrum csapata az előcsarnokban fogadta a folyamatosan szállingózó vendégeket és művészeket míg az teljesen meg nem telt.

A vendégek ezután a színházteremben gyűltek össze ahol Éry-Kovács András, a Harlekin igazgatója és a fesztivál kurátora nyitotta meg a három napos seregszemlét. Az igazgató kiemelte, hogy a drámamódszertan és a bábjáték egyre több szálon kapcsolódik egymáshoz illetve, hogy az egri teátrum immár több éves törekvését folytatja legújabb bemutatójával a Szentivánéji álommal mellyel újra a középiskolás korosztályt kívánja megszólítani.

A megnyitóbeszédek sorát Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona, az Eszterházy Károly Egyetem rektorhelyettese folytatta aki nem csupán az eddigi – az egyetem és a színház között létrejött – projektekről beszélt de kijelölte a két intézmény együttműködésének egy újabb, az eddigieknél ha lehet még izgalmasabb állomását is. A rektorhelyettes asszony bejelentette, hogy az Eszterházy Károly Egyetem alkalmazott bábművész továbbképzést indít annak érdekében, hogy a pedagógusképzésekben az eddigieknél nagyobb szerephez juthasson ez a művészeti forma.

Gál Judit képviselő asszony a bábművészet komplex értékmegőrző és pedagógiai szerepét emelte ki melyet alkalmasnak ítélt arra, hogy kulturális kikötőként funkcionáljon a fiatalok eldigitalizálódott világában.

A nyitóbeszédek után a Szentivánéji álom két alkotója Somogyi Tamás rendező és Perényi Balázs drámatanár kaptak lehetőséget arra, hogy bemutassák készülő darabjukat. Az alkotók részletesen vázolták célkitűzéseiket, drámapedagógiai metódusukat és rávilágítottak az ifjúsági, beavatószínházi műfaj megkérdőjelezhetetlen fontosságára is.

A beszédeket követően a megnyitó közönsége betekintést nyerhetett egy még készülő előadás kulisszái közé. Bár az alkotók törekedtek arra, hogy az élmény nézői oldalról – a félkész állapot ellenére is - könnyen befogadható legyen mégis érződött az „útkeresés, úton levés” feszültsége ami – szakmai szempontból - ha lehet még izgalmasabbá tette a bemutatót.

A Harlekin Shakespeare sorozatának új darabjában érezhetően a drámapedagógiai ambíciók a váltak dominánsabbá, azaz a középiskolás korosztályt foglalkoztató kérdések – szerelem, nemiség, elszakadás, szülő-gyerek viszony – releváns tárgyalása és annak a majdani célcsoporttal közös feldolgozása. E törekvéseknek a munkabemutató idején még látszólag áldozatul estek a bábszínházi elemek. Míg a többfunkciós, mozgó labirintusként megjelenő díszletelemek használata már kiforrott volt a kiméra-szerű, állati és emberi jegyeket is magukon viselő – egyébként roppant izgalmas - bábok még “keresték a helyüket” az előadás szövetében. Érdekes lesz látni, hogy a darab végleges alakjában mennyi szerephez jutnak majd ezek a valóban egyedi bábok illetve, hogy a pedagógiai foglalkozásokon milyen funkciót töltenek majd be.

NP